Nem írok már, nincs miről.. nincs szó bennem mely kiált, nincs már bennem fájdalom sem talán. Ez már egy más világ mely végül megtalált, nem tudom hol s meddig marad, velem lesz-e egész életem alatt, vagy csak beköszönt..
A hullámzó tenger is megpihen néha, elsimulnak ráncai, megnyugszik minden s vad-őrült táncai közt kitartott szívem helyet talált egy csendes szigeten.
Hittem igazán hogy eljön majd a béke.. nem tudom.. csak rohant akkor életem a megszokott, monoton, fáradt tengelyén, gördült tovább minden percem.. a túlélés percei. Nyári éjszakákra vágyott minden gondolatom, szavam, s most itt vagyok újra, de már messze van újra, messze van...
Nem írok már, nincs miről... nincs bennem félelem, nincs bennem már vérző sebhely, fájdalom. Nyomai még fel-feltűnnek, emlékeim közt megjelennek újra s újra, megtalálnak... de már messze járnak.
Lehunyom szemeim most, pihenni vágyó testem üzen: holnap is lesz nap, s van ki vár, van kiért élj... Éjfél van már.

Éjfél van újra, s szívem Hozzád hajol..